2012. október 22., hétfő

Csütörtök, péntek és haza...

Az utolsó két napon már nem tudtam írni, mert nem jutottam internethez, de szeretném még megosztani az olvasókkal, hogy merre jártunk.
A csütörtök szerintem felejthetetlen élmény volt a gyerekeknek. Egész nap Tripsdrill-ben voltunk az Erlebnisparkban. Ez igazán egy vidám és élménypark, ahol régi történetekhez, sváb szokásokhoz kapcsolódó játékok, életképek (mozgó, beszélő bábukkal) és nagyon sok játék található. A legnagyobb a Mamutt egy fából készült hullámvasút, de volt vízbe érkező csúzda és még rengeteg minden. Érdemes ellátogatni a park honlapjára, melyet itt találnak meg.


Péntekre tervezték vendéglátóink a Stuttgarti utazást, melyet azért városnézésnek nem neveznék. Két cél volt ugyanis, az egyik a Mercedes Múzeum, a másik pedig vásárlás a König Strassén. A múzeum nagyon érdekes volt, de a gyerekeket annyira nem kötötte le. Így aztán egy óra alatt végigrohantak rajta és utána a buszban várták, hogy menjünk már tovább. Én a sétálóutcából már szinte semmit nem láttam. Leomoltam egy székre és vártam, hogy végre hazainduljunk. Csodálatos napsütés volt, az emberek a parkban a füvön ettek, napoztak, aludtak. Ezt nagyon élveztem.


A visszaérkezés után búcsút vettünk a német gyerekektől és tanáraiktól, akik a vacsora után hazautaztak. Újra csönd lett a táborban. Még este egy kicsit harcoltunk, hogy időben feküdjenek le, de aztán az is sikerült.
Az út hazafelé problémamentes volt. Többen szunyókáltak és én kárörömmel gondoltam rá, hogy azért egy hét alatt csak elfáradtak. Este negyed hétre, egyben, egészben hazaértünk.
Szép, tartalmas hét volt, ami biztosan maradandó élményt jelentett a gyerekeknek is. Nekem biztosan.

2012. október 17., szerda

Szerda

A mai nap csöndesen és minden gond nélkül indult. A gyerekek a tegnapi viharos este után már egészen jól megismerkedtek. A buszon vegyesen ülnek, az egész napos programon is sokat beszélgetnek. Szinte mindenki próbálja kifejezni magát. Nagyon aranyosak!
A délelőtti program egy aquapark volt, ahová sok-sok kanyaron vezetett az út. Megint volt rosszullétes, de a "varázshelyen meggyógyult." Nagyon szép volt az élményfürdő, (http://www.stadtwerke-schorndorf.de/baeder/oskar-frech-seebad/ueber-das-bad.html) bár a gyerekeknek természetesen a két legveszélyesebb dolog volt a kedvence, a hatalmas csúzda és a trambulin. Egy méterről és háromról lehetett ugrálni, ott nemvolt gond, figyeltek egymásra. A csúzdánál nem tartották be  szabályokat, nem várták meg a megfelelő követési távolságot, volt olyan, hogy többen csúsztak le egyszerre. Ennek persze meg lett az eredménye, két lány egymásnak koccant és az egyik beütötte az orrát a másik hátába. Kicsit megrémültünk, de aztán nem lett nagyobb baja. kicsit bedagadt az orra, de nem vészes.
Útban a kolostor felé
Innen egyenesen egy kolostorhoz mentünk, ahol egy szabadtéri területen baglyokkal, sólymokkal és sasokkal ismerkedtünk. Csak az volta  baj, hogy végig németül beszélt az, aki vezette a programot és a "szakszövegből" nem mindent értettek a gyerekek. Azért azt nagyon élvezték, amikor a hatalmas madarak a fejünk felett fél méterre röpködtek.

Most este nyolc óra van. A csapat fele elment az erdőbe - ebben a pillanatban jöttek haza - fáklyás felvonulásra, fáklya nélkül. Még hátra van az este...

2012. október 16., kedd

Kedd. Az iskolában

Nem tudom legközelebb mikor tudok írni, mert csak az iskolában van Wifi. Az éjszaka semmi gond nem volt, reggelre mindenki jól kialudta magát. Megreggeliztünk és elindultunk Leutenbachba. Ez kb. 17 kilométerre van a a szálláshelyünktől, nagyon kacskaringós úton. Most itt vagyunk a rajz és a technika teremben, a gyerekek éppen kakadut festenek. Ezt előkészítették nekünk a hetedikesek, ki van vágva vékony rétegelt lemezből és azt festik. Szinte már készen vannak, nem tudom mit fognak csinálni majd délig.
......


(Egy nappal később írva)
Nagyon hideg volt délben és nem maradhattunk benn az iskolában a tanítás alatt, így amíg a busz megérkezett az udvaron várakoztunk. Utána ebéd volt, majd jött a sportolás, kalandpálya és falmászás. érdekes, hogy a kisebbek sokkal bevállalósabbak voltak, a nyolcadikosok meg sem próbálták. Vera volt kinn velük az erdőben és az itthoniakra vigyáztam. Mindenki csonttá fagyott, de legalább az eső nem esik. Este vacsora után játékot szerveztek a gyerekeknek, amiben a mieink nagyon ügyesek voltak, összesítésben győztek is. Után az volt egy kis hepaj, mert a németek betódultak a mi házunkba és kissé összekülönböztek a mieinkkel. A vita tárgya az egyik 8-os fiunk volt.
Aztán nagy nehezen ágyba dugtuk őket és 11 felé már aludtak.Pedig mindenki fáradt volt. Roland kis huzakodás közben ráhúzta a lábára az ajtót, kicsit felszakadt a bőr a nagylábujján, de nincs különösebb baja. 

A hétfő este

Tegnap este a DISCO minden gond nélkül lement. A kisebbek már kb. 9-kor nagyon unták magukat, de hát meg kellett várni a 10 órát. Akkor varázsütésre kiürült a terem, mindenki a buszhoz, vagy hazament. Mert az egész iskola jöhetett, így jó sok gyerek volt. A földszinti zeneteremben rendezték és az igazgatónőnek ki kellett kapcsolni a füstjelzőt mert a zöld füst elárasztotta az iskolát. a nagyobbak jól érezték magukat és végül is jól elfáradtak. Fél 11-re otthon voltunk, zuhanyozás és alvás. Csak egy kicsit kellett őket győzködni, hamar elaludta. Azért abban nem voltunk biztosak, hogy a német gyerekekkel is ez lesz, ezért biztonság okáért bezártuk a bejárati ajtót.

2012. október 15., hétfő

Hétfő

Azt gondolná az ember, hogy egy 12 órás út után nem lehet felkelteni a gyerekeket, hát ez nem így van. Fél nyolcig alhattak volna, de már fél hétkor két lány elindult - jó hangosan - megnézni, hogy a többiek fel vannak-e. Ezek után senkinek sem maradt sok választása.
Annak azért örülök, hogy eddig nem kellett senkit sem keresni, senkire sem várni. a megbeszélt határidőket tartják, mindig ott vannak időben. Ugyan folyamatosan kérdezgetik a programot, pedig semmi új nincs benne csak az, amit már otthon megkaptak.






A szállás nagyon szép. Egy erdő közepén van, csodálatosan rendben tartott kerttel. Van focipálya, játszótér és egy nagy trambulin, amit azt hiszem soha nem fognak megunni. Egy baj van csak, hogy a gondnok által elmondott házi szabálykönyv szerint egyszerre csak egy gyerek mászhat fel a trambulinra. Hát ezt nem nagyon sikerül betartani, csak addig, amíg mi is ott vagyunk. De hát ilyenek a gyerekek. Azért próbálkozunk.
Ma reggel megjöttek a német gyerekek 26-an, két tanárnővel. Délelőtt volt egy kis ismerkedés, mindenkinek volt egy párja, akitől meg kellett kérdezni pár jellemző tulajdonságot, majd bemutatták egymást a csoportnak.

A csoport fele osztályfőnökükkel

A másik fele
A mi gyerekeink a német társukról beszéltek magyarul, de így is érdekes volt. Szerintem a mieinknek jobb a kiállásuk és a feladatot is komolyan vették. Kicsit megilletődtek a sok idegen gyerektől, de ez csak délig tartott, amikor a kötetlen ismerkedés még jobban ment, mint az irányított. 
Nagyon hideg van! Szerintem ma reggel jó, ha 4-5 fok volt itt az erdő közepén. Ezt mi érezzük, csak a gyerekek nem akarják nekünk elhinni. Tegnap este a nagyobb fiúk rövid nadrágot vettek elő, pedig szerintem hideg volt. A szobákban különben van fűtés, ott nem fáznak meg.
Ma ebéd után Leutenbachba mentünk, ahol mi tanárok az iskolával ismerkedtünk, a gyerekek pedig a németekkel közös csoportokban a város nevezetességeivel. Egy térkép alapján kellett megtalálniuk minden helyszínt, ahol egyéb feladatok várták őket.
Most pedig itt vagyunk az iskolában és dübörög a DISCO!!!
Én felmenekültem a tanári szobába, ahol találtam internetet, így tudtam ezt a pár sort leírni.
Mindenki jól van és szerintem jól is érzi magát.

Leutenbach, a hosszú utazás

Vasárnap reggel hatkor indultunk, és este negyed hétre érkeztünk meg. Mindig rácsodálkozom, hogy a gyerekeket milyen "elem" működteti. lehetetlen, hogy soha nem fáradnak el. A hetedik nyolcadik osztályosok a buszon elfoglalták az őket megillető hátsó helyeket, míg a kisebbek a busz első felében helyezkedtek el. Na ez volt a mi vesztünk. Elképesztő hangerővel végigricsajozták az utat. Egy perce nem fáradtak el. Jobbnál jobb játékokat találtak ki, amivel szórakoztatták magukat, folyamatosan emelkedő hangerővel. Próbálkoztunk beléjük fojtani a szót némi videóval, de az sem hatott, még nagyobb lett a zűrzavar.
Aztán feladtuk. A legédesebb az volt, hogy előre megmondtuk nekik, hogy este hatra érünk oda, de délután kettőtől már folyamatosan kérdezték, hogy messze vagyunk-e? Aztán a legjobb az volt, hogy Tamás azt mondja: de hát a program szerint hatkor már vacsora van. Na itt aztán kifeküdtünk. Alig tudtuk meggyőzni, hogy vacsora csak akkor lesz, ha odaérünk. Néhányan a nagy viháncolásban hányingert kaptak, de az első ülésen mindenki jobban lett. Ezeket a székeket aztán el is neveztük "hányós" széknek. Zacskó készenlétben, mert arra megkértük őket, hogy ne a sofőr fejére.... Az utolsó 50 kilométeren nagyon kacskaringózott az út, ezért az még az addigiaknál is problémásabb volt.
Az úton
Aztán végre megjöttünk. A vendéglátók nem kényeztettek el minket, az egész napos szendvicsezés után hideg vacsorát kaptunk. Kenyér felvágott, sajt. Én nem nagyon örültem neki, de azért jól laktunk. A tea finom volt.
Ezek után kezdődött a kipakolás és az ágyhúzás, mely egyeseknek csak sokszori rábeszélésre sikerült. Ha rajtuk múlott volna, úgy fekszenek bele az ágyba, ahogy van. Ja, volt egy kis gond a szobák elosztásával, mert csupa négyágyas szoba van, és nekünk fiúból kettővel kevesebb, lányból pedig kettővel több volt a kelleténél. Az ötödikesek ugyan ajánlkoztak, hogy ők együtt alszanak a lányokkal, de azt már csak nem hagyhattuk. Így aztán egy szobában két fiú van, két lányszobában pedig a négy helyett öt lány. Hogy ki aludjon a matracon, vagy a kanapén, azt sorshúzással döntöttük el. Aztán közelgett a pedagógusok álma, az esti lefekvés. Hát! Rosszabbra számítottam. 10-kor ágyba tudtuk őket parancsolni, ugyan még beszélgettek, de azért csak elaludtak.